A Csapat

KOVÁCS ZOLTÁN LAJOS
Ügyvezető, régiós programvezető
Szakmai pályafutását az Ernst&Young tanácsadó cégnél kezdte, ahol 3 év könyvvizsgálói gyakorlattal váltott a tranzakciós tanácsadási területre. Az itt eltöltött 4 év alatt részt vett a divízió felépítésében és számos meghatározó jelentőségű tranzakcióban (HVG, LogMeIn, Elender). A vállalati szférában a MAHART PassNave Kft ügyvezetőjeként irányította a társaság konszolidációját és privatizációját. 2008-ban csatlakozott Demján Sándor cégcsoportjához, ahol részt vett jelentős méretű külföldi befektetések felépítésében (Gosloto). 2010 óta az NK Tanácsadó égisze alatt számtalan reorganizáció végrehajtásában vállalt vezető szerepet (Gödöllői Tangazdaság, HungaPig). Vállalkozásaival 2006 óta van jelen a hazai tanácsadói szektornak
MISKOLCZY CSABA
Ügyvezető, régiós inkubációvezető
2008 óta meghatározó tagja és véleményformálója a hazai startup közösségnek. 2005 óta dolgozik “startupper”-ként, amikor is megalapította a Blogter és Blogter.com nevű cégeket. 2008-ban társaival megalapította a Startup Underground közösségi szerveződést, amely azóta is a legnagyobb hazai startup közösség, csaknem 700 mikrovállalkozással. 2010-ben “Képernyők harca” címmel könyve jelent meg a HVG Kiadó gondozásában. 2011-ben alapította társaival az InsiderBlog-ot, amelynek azóta blogszerzője. 2013-ban csatlakozott a MyCo Incubation-hoz és “inkubációs vezetőként” inkubálja a Climate-KIC start-up-jait,  dolgozik az 5 európai társországgal.